Villámgyors rántotta, mert sietni kell! Avagy mire is jó a Tupperware 😆

2021. augusztus 4., szerda

 Szép jó reggelt mindenkinek!

Harmadik hete csapatom a REG-enor kúrámat. 

Vagy 2 éve, de 1,5 biztos, hogy előszeretettel nem reggelizem, mert mindig sietek. Fél 8-ra járok dolgozni, és soha semmi időm arra, hogy még a reggelivel is bíbelődjek. Néha egy turmix, de inkább semmi.

Na a REG-enor miatt reggelizni KELL, de az időbeosztásom továbbra is egy katasztrófa.

Viszont a leleményességem határtalan, így a Tupperware mikros delikate megvásárlása az első dolgaim egyike volt, már jó pár hónappal ezelőtt. Előszeretettel főztem benne sajtostésztát 10 perc alatt, de már pizzát, és villám rakott krumplit is látott. Mindegyik isteni lett. Ezeket még mindig látja, de csak a gyerek miatt 😆❗

Én ebben, mióta kúrázok tojást készítek. Ma éppen rántottát, de tükörtojást is virítok rendszeresen. Leginkább tükörtojást, az ovális verziójában. Mert azt jobban szeretem. Mármint a tükörtojást. De utálom csinálni, mert bűzlik tőle a konyha..nyáron meg még be is fűt rendesen.

A rántottát 800 w-on 1 perc 40 másodperc alatt készítettem. 2 tojás, kevéske házi kolbász, só. Ha nem akarunk pluszban koszolni, az egész folyamat, az előkészítéstől egészen a fogyasztásig mehet a delikat-ban. 

A tükörtojás, 3 tojással 1 perc 20 másodperc.

Hagyományos módon ez több és koszolósabb. Dolgozós reggelen nem mondom, hogy kellemesen kivitelezhető! Sőt ...vagy ménkű korán kell felkelni hozzá, vagy csúnya késés a vége. És még nincs iskolaidőszak...akkor pokoli lenne egy rendes reggelit csinálni!

Ugye hogy ugye??

A REG-enor kúra alatt fontos a zöldség is, nem csak a zsír. Nem szeretek boltba járni, így van egy raklap tupis frissentartóm zöldségeknek, gyümölcsöknek. Így nem rohad rám pár nap alatt az egész. Imádom!

Bővebb infókért keresd fel fb csoportomat:

https://www.facebook.com/groups/405927033976331/?ref=share

Egyébként akik a héten csatlakoznak (augusztus 8.-ig) nyereménysorsoláson vesznek részt❗🍀🎲

Mutizom a képeket is 😊












Regenoros menü Tupival, avagy Zsófi belefogy a kádba!

2021. augusztus 2., hétfő

 Az van nagyon megtáltosodtam, és hosszú kihagyás után ma már a második bejegyzésemet olvashatjátok!

Szóval említettem vala, hogy Zsófinak hasfala dagad, ami tovább így nem maradhat. Igazából baromira kihíztam a kádat, majdnem sírtam, mikor azzal szembesültem, hogy pár kiló múlva a katasztrófavédelemnek kell kiemelnie onnan. Jó, panel kád..alapból kicsi, de olyan voltam benne, mint egy Dzsabba remake.

Rengeteg diéta van a hátam mögött...rengeteg!! Karanténos időszak alatt az egy nap egyszer evés művészetét gyakoroltam, minek plusz 15 kilót köszönhetek. 

Már többször mondták nekem, hogy próbáljam ki a regenort, viszont nekem ez a zsírt kell enni elég meredeken hangzott. De elkezdtem utána olvasgatni, és kiderült számomra, hogy ha mindent betartok, működhet is. Meg több ismerősöm dícsérte, használt neki..max hízok még 15 kilót...a kádat már úgyis kihíztam...

Rendeltem, szereztem szponzort, felvérteztem magam a sikerhez szükséges mindennel is! 

Az első héten nem mertem mérlegre állni, mert nem akartam szembesülni azzal, hogy 9 év alatt felfogyókúráztam magamra majdnem 40 kilót ...de a második héten már csak-csak motoszkált bennem a gondolat, hogy "hülyegyerek, ha nem állsz rá, nem tudod, hogy mennyire működik"! Erőt vettem, és ráhámpáltam magam arra a $##&@*"...szóval megmértem magam, és szembesültem azzal, hogy bizony 9 év alatt felfogyókúráztam magamra makdnem 40 kilót. Mi tagadás, rendesen megszomorodtam, de adott egy kellő pofánvágást is. 

Most ott tartok, hogy 2,5 kilót már leszenvedtem magamról 1 hét alatt...jó, szenvedni végre nem kellett, mert napi 3 étkezés, és baromi finomakat eszek! Sportizok is picit, minden nap felülök a repülőre...helyett a szobacangára. Hű paripám, csak már döglődik, kell másik 😱😅.

Említettem azt is, hogy ráfüggtem a Tupperware cumókra. Mindjárt mutatok pár képet, ami demonstrálja, hogy miért, de először elmesélem, hogy mit is fogunk enni a kövi napokban. 

Zabot sajnos nyomokban sem fog tartalmazni...azt nem engedi a kúra.

Szóval egyszer csináltam párolt lilakáposztát az anyutól tegnap kapott kacsához. Ez volt a mai vacsim. A lilahagymát tupis turbóaprítóval felszecskáztam, libazsíron elkezdtem dinsztelni, majd a legyalult lilakápit is hozzá dobtam. Ízesítettem sóval, borssal, őrölt köménnyel és negyedannyi édesítővel, mert kb ez az egy természetes édesítő aminek nem kapok rosszullétet az ízétől. Xilitet nem szabad..csak null kalóriásat. 

Másodszor, van nekem egy tupis Ultra Pro nevű jó nagy polytupper műanyagom, amiben oldalast sütöttem. Tombolán nyertem. Életem legjobb nyereménye. Kicsit kikentem az alját zsírral..nem azért, mert amúgy leragad, hanem azért, hogy tuti meglegyen az a muszáj zsírmennyiség 😆. Olmlós, szaftos, legfinomabb oldalast sütöm benne.

Harmadszor pedig paradicsomos káposztát csináltam holnapra. Mostanában azt sokat főzök, mert ezzel az oldalassal valami fenomenális. És akciós volt a boltban az oldalas, mindjárt vettem is 2 kilóval, vagyis annyit kértem, de 2,30 lett, maradhat? Nem baj mondom, majd berakom a felét fagyóba.

Háhhá, most látjátok szemetekkel magatok előtt, hogy zacsiban bevágom a fagyasztóban, aztán jónapot. De nyilván nem. Vannak nekem tupis fagyasztós dobozaim, amikben nem áll össze jégtömbbé amit bele raktam. A gyümi pereg, a kockázott hús kockánként fagy. Ezt az oldalast bele tekertem egy kis dobozba, így negyede helyet foglal, mint amit amúgy foglalt volna egy zacsiban. 

Szóval ez volt ma!

Ha az olvasók közt van aki regenorozik, várom tapasztalatait. Nem azért mert terítem az árut, nem terítem, csak őszintén érdekel a dolog😁❗

Ha az olvasók közt van aki szereti a minőségi újrahasznosított öko műanyagtermékeket, vagy a verhetetlen pengéket, csatlakozzon a csoporthoz! Ott is én vagyok, szóval a stílus hasonló, nem vagyok hajlandó okádni magamból a sablonos marketing dumákat. Ez nekem kikapcsolódás, hobbi, szeretem dolog, nem pedig a meggazdagodás reménye.

Szóval gyertek 🤣❗

https://www.facebook.com/groups/405927033976331/?ref=share

És most jöjjenek a képek ❗









Ugye milyen szupiiiiiii????

Na majd még jövök mit főztemmel, meg részeredményekkel!







Élet a ZABirodalmon túl!

Hello mindenki, ki ezt a kis blogocskát továbbra is szereti, olvassa, használja!

Érdekes, hogy bár évek óta nem írtam semmit (ide 😅🤣), de továbbra is egész sokan olvassák amiket én ide virítottam. Ez tök jó érzés, mert sikerült alkotnom egy kis "maradandót"!

De ha már itt vagyok, azt azért be kell vallanom: vissza híztam 🤣❗Tudom...tudom...rém kellemetlen, de legalább tök előről tudok egy tök jónak tűnő diétát kipróbálni. 2 hete belevágtam a REG-enor kúrába, mert nem csak a blog múlt lassan 9 éves, hanem én is pont ennyivel lettem öregebb, de legalább egy pajzsmirigy alulműködéssel gazdagabb. Úgyhogy most nem csupán fogyni kell valahogy, de az egészségem is helyre kell dobjam. Aztán ez jónak tűnik, már 2,5 kg lement. Nem mondom, hogy mennyi van vissza..sok😅

Amúgy képzeljétek, annyi minden történt velem az évek alatt, hogy csak kapkodtam a fejem. Volt pár munkahelyváltásom, kerestem az utam. Lett még egy diploma, mert miért ne. Aztán úgy tűnik, hogy még idén elkezdem az anyakönyvvezető képzést, amitől kicsit parázok, de ez is új inger.

Volt főzőműsorom is. Aztán már nincs, mert persze pont most döntött úgy a helyi TV, hogy nem tudják fenntartani...mármint az egész helyi csatornát, nem engem😅...na de így jártam, viszont tök jó élmény volt. Megsütöttem a zabpelyhes almás pitét...jól ki voltam röhögve, továbbra sem tudják, hogy mi a jó.

Valamint nem utolsó sorban ráfüggtem a Tupperware termékekre. Tudtam, hogy jók, de aztán teljesen elragadtattam magam tőlük. 

https://www.facebook.com/groups/405927033976331/?ref=share

Itt, ha szeretnétek csatlakozhattok a kis csapatomhoz. 

Mondtan, hogy magával ragadott, és ami szerintem nagyon jó, azt sosem tudom megtartani magamnak 🤣❗

Szóval öregebb lettem, kövérebb lettem, betegebb lettem, meg Tupperware csoportvezető 🥳🤣❗

Erről a REG-enorról meg még referálok, hogy milyen. 

Pux pux




Óda a csokihoz!

2018. július 25., szerda

Ó, te szentséges csoki, kiben ott rejtőzik a mogyi! Egész nap csak terád gondolok, s én ez miatt igencsak fortyogok. Tudja Zsófi, hiszen pohos, hogy csokit enni nem túl okos. Ahányszor csokit eszik, a zsírsejtje cseperedik. Cseperedik, szép nagyra nő, így lesz zsírból önálló nő. Átveszi felettem az uralmat, s kereshetem csokiban a nyugalmam. De mint tudjuk a csoki egy gonosz teremtmény, hogy mennyire, arról súlyban mutatható ki az eredmény. A patásördög ötlete volt az biza, mikor azon agyalt, hogyan keserítse meg a nő életét a ruha. Mert a ruha alapból egy jó dolog, de a csokival kombinálva sok gondot okozott. Ezért Zsófi életéből iktatta a csokit, s tudott venni sok szép, s csinos rucit. De mint említettem minap, a stressz étvágyamra kihat. S mivel idegemet étellel foltozom, a csokira ma sokat gondolok.  Rucijaim mennek össze szépen, s utálom már tükörben a képem. Persze hazug lenne mostan az az állítás, hogy alakom a csokitól lett bárlistás. Nagy ellensége még bizony a tészta, melyet mostanság nem vált fel a répa. De ebbe nem fogok bele törődni, s egyszer testemet a diétával tovább fogom gyötörni!!

Zsófi és a terrorista este....

2018. július 23., hétfő

Talán már említettem volt férjem kedvenc, a fogyókúrámmal kapcsolatos mondatát, miszerint "a fogyókúrázó Zsófi és a terrorista közt az a különbség, hogy a terroristával lehet tárgyalni"...Namármost, nekem meggyőződésem volt, hogy barokkos túlzásokba esik mikor szerinte idegállapotba kerülök ha éhes vagyok. Aztán ezt valahogy többen is megerősítették...nem tartom magam egy hülye embernek, így hát elgondolkoztam a dolgon...és igazuk van...de ennyi...ettől még életem a fogyókúra...
Na nem mostanában...jelentem, jelenleg a végkimerülés okozta fáradtságevés fázisában tocsogok, ami nyaranta rendszeresen rám szokott törni. Képtelen vagyok bárminemű megszorítást bevinni az étrendembe, amit a munkahelyi stressznek és a kialvatlanságnak tudok be. De nem gáááz, azzal nyugtatom magam, hogy saját tapasztalatot gyűjtök arról, hogy valóban többet eszik az ember stressz, és fáradtság idején. Bár ennek lassan vége lehetne, mert megzavarodok...jelenleg azon töprengek, hogy visszatérek a kalóriaszámolgatás intézményéhez...sok éves szenvedéseim tapasztalatából mondom, hogy még mindig az volt SZÁMOMRA a legjobb, egészen addig amíg a kalóriahippik nem hitették el velem, hogy bármi mehet, ha belefér a keretbe..nem mehet bármi...
Szervizben az autóm..megint..szóval a mitsütszkisszűcs ami belefér a keretbe projekt fizuig minimum jegelve, utána meg kitalálok valamit ami nekem és a környezetemnek is megfelel :D 

Visszatérés a kék lagúnába!

2018. június 18., hétfő

Úgy vélem picit eltűntem a "köztudatból" :)! Megnézhetném, hogy nagyjából mennyi időre, de jelenleg lusta vagyok hozzá. Ha saccolnom kellene, akkor olyan két évre tippelnék. Na megnéztem...2016 szeptemberében volt az utolsó bejegyzésem, mégpedig a nagyon szuper hortobágyi húsos kölesemmel. Az még mindig elég szuper, bár be kel vallanom, hogy legutóbb palacsintából készítettem el.
Igen..elég sok dolgot be kellene vallanom az étkezésemmel meg a diétámmal kapcsolatban. Az a nagy büdös helyzet, hogy ilyen- olyan okokból nem nagyon ment nekem ez a figyifogyi, meg az edzést is eldobtam egy évre. Most úgy tűnik, hogy oda kezdek visszapárologni, szóval tutiság van.
Mondhatnám, hogy azóta nem történt velem semmi, ami miatt ide bármit is írhattam volna, de az kamu lenne :D! 2015-ben fenekestül felfordult az életem. Elváltam, költözködés, munkahelyek váltakozása...stb stb...Mostanra elmondhatom, hogy egyenesben vagyok, bár azt még mindig nem dolgoztam fel egészen, hogy a gyerek szeptemberben iskolás lesz. Jó..egyáltalán nem vagyok képes feldolgozni. Mondhatnám, hogy azért, mert szegény fiam végérvényesen elindult a felnőtté válás melós útján, de az megint csak kamu lenne. Igazából magamat sajnálom de baromi módon. 
Mondom miért: 
Eddig egy elvált anyuka voltam, ovis gyerekkel. Ez is elég rosszul hangzik, de ovis a gyerek nem gáááz, Zsófika még fiatal, előtte az élet. De szeptembertől egy elvált anyuka leszek iskolás gyerekkel. Jesszus, hát ez szörnyen hangzik. Amúgy is teljesen belehergelem magamat az elvált emberek körüli negatív sztereotípiákba, hát ez most az iskolássá válással csak felerősödött bennem. 
De egyébként történtek velem vicces dolgok is a válást követően. Pl. eldicsekedhetem két befuccsolt kapcsolattal. Ebből az első amúgy nem ébreszt bennem rossz emlékeket...én már benne annál inkább, de Isten lássa lelkem, nem akartam bántani. A második már almás téma, és szerintem sosem fogok rá mosolyogva gondolni, ellenben már eljutottam arra a szintre, hogy röhögök a dolgon. Egyenlőre kínomban :D. És legalább egy életre megtanultam, hogy a messziről jött ember duma nem hiába lett olyan népszerű, és azt is, hogy bár nagy erény ha megbízunk a másikban, azért jobb az óvatosság. 
Magánéleti szempontból amúgy most nyugodtság van. 
Van még a munka...íííí...na nem tudom, hogy mik voltak az uccsó infók, azt hiszem az, hogy családsegítősködtem. Na már nem az van. Az van, hogy most gyámügyeskedem, még isibe is járok, jövő héten záróvizsgázom. Nem mondom, hogy egy vidám munka, úgyhogy áldom is az eget, hogy én viszont az vagyok :D. 
Amúgy a diétára visszakanyarodva...elvégre ez a blog is a diéta miatt született meg jó régen...kipróbáltam Lifetilt nagyonkedves Tamás étrendjét. Ami amúgy tök frankó, és fogytam is mint a parancsolat, csak azzal nekem két bajom volt. Jó..három. Szóval az egyik, hogy a kiegészítőket nehezen gazdálkodtam ki, mondjuk szoktak lenni tök jó akciók, olyankor ott éjszakáztam a gép előtt, mint valami elfuserált háziasszony a Black Friday alatt. Szóval ez még okés. De a változatos étrendnél túl sokat kellett főzni, sok volt az alapanyag, és na..megint a pénztárca...van most viszont új étrend, turbós, termékhez adják, nagyon jó. Két hónap alatt lement 10 kiló Zsófikáról..viszont ráuntam...Most épp ötvözöm a dolgokat, és próbálok élhetően diétázni, amire nem unok rá. Ördögi kör ez, én mondom...De összességében elmondhatom, hogy a Lifetilt egy retek jó dolog. Sokaknak segít...de nem akarom reklámozni :D. Pedig zab is van benne :D 

Ahogy elnézem egész kaotikus lett ez a bejegyzés. Mint az életem :D. De bízom abban, hogy az itt sasoló recepteket ettől függetlenül még tudjátok hasznosítani, és örültök neki :).

Amúgy egy ideje a reggelim zabpehely, kefir, meg fruttamax steviás szörpi. Totálisan gyümölcsjoghurt feeling. Natúr jogival menőbb amúgy, de legutóbb a lild-ben nem volt egy darab sem, csak görög, az meg zsíros ugyebár...:D 


Hortobágyi húsos köles

2016. szeptember 8., csütörtök

ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉS dobpergést NEKEEEEEEEEEEEM!!!! Hosszú ideje nem írtam ide semmit. Éppenséggel lett volna mit, de hát ugye..magánügy :D. Legyen elég annyi, hogy nagyjából egy éve alaposan felfordult az életem, ami már köszöni szépen, nagyon jó ahogy van.

Rólam ennyit, Ti hogy vagytok?? (Szeretem azokat a kérdéseket, amikre nem fog válasz érkezni...én mégis tök kedves voltam amiért feltettem)

Na szóval, még a blog indulásakor (megvárom amíg visszagörgetsz) szó volt arról, hogy lesznek köleses receptek is. Ez kb ennyiben is maradt, és a zab átvette az uralmat felettem, s az egész világ felett. Mostanában mégis vissza somfordált a köles vadi zsír konyhámba (értsd.: tök új- a szerk. :D), és előszeretettel alkalmazom azt. De beszéljünk a receptről, amit elétek szeretnék tárni.
Imádom a húsos palacsintát...utálom, hogy nem ehetem. Történt egyszer, hogy Zsófika megvilágosodott...mi lenne, ha a palacsintát kölessel helyettesíteném?? HÁHÁÁÁÁ!!Zsófika fogta magát, és elkezdett kölespalacsinta után kutatni a neten. Mondanom sem kell, hogy találtam, nem is keveset. Én állat neki is láttam éccsanyám konyhájában a palkók gyártásának. Nyilván ott álltam egész nap, mint egy idegbe rakott ólomkatona, szal tudtam már akkor, hogy SOHA TÖBBÉ!!!Kb mint a birs pucolása...egyszer elég volt, köszönöm :)! De szerencsétlenségemre a végeredmény valami hiperszuper lett, úgyhogy további átgondolásra volt szükségem.  Természetesen a magyar nagyon leleményes, hát még én, ha diétáról van szó...szóval megszületett a várva várt recept!

Hozzávalók:
- 1 kg faros csirkecomb (igazából a csirke bármely alkatrésze jó, ez volt eksönös)
- 1 kg csirkemell (lsd. fent, lényeg,h kb 2 kg csirke legyen csontostól)
- 1 fej hagyma
- 1-2 gerezd fokhagyma
- 1 paradicsom, 1 paprika
- 1 ek. őrölt pirospaprika
-só, bors
- libazsír (az anyámat :D...BocsiViki megengedi, szal libazsír )
- kb. 1 bögrécske köles
- 4 dl tejföl (az anyámat :D... BocsiViki nem engedi, szal psssszt..amúgy biztos jó cocomassal is)

A recept:
Nem akartam egész nap a konyhában fötörni, beteg a gyerkőc, úgyhogy én a pörköltet megfőztem tegnap délután. Szerintem mindenki vágja, hogy hogy kell egy csirkepaprikást csinálni (bár egyszer egy szakácstanonc ismerősöm megmagyarázta, hogy egyszerű halandó nem tud pörköltet csinálni...elengedtem..ne menjünk bele :D). De ha mégsem, akkor gyorsan leírom. Tényleg gyorsan. Zsírt lábasba, tűzön felolvaszt, hagymát pucol, zsíron megpirít. Hús megtisztít, lemos, megszárít, rádobál a hagymára. Pirít, pirít, pirít, paprika rá, kever kever kever és figyeeeel, hogy oda ne égesse a paprikát, mert úgy sza..ööö...rossz lesz az íze. Kevés víz (na itt jön a kioktatós csákó..nincs víz..demajd rátérek, hogy én miért engedtem fel mégis), beledarabolod a paprikát, paradicsomot, fokhagyma, só, bors, majd készre főzöd. Annyira készre, hogy s
zépen le lehessen kapni a húst a csontról. Mikor elkészült hagytam kihűlni, és elküldtem aludni a pipiket a hűtőbe.
Másnap..vagyis ma fogtam a paprikást, és kikaptam a hűtőből. Kicsontoztam, és a szaftjával leturmixoltam. Kb 1 dl szaftot megtartottam. És itt jön a magyarázata annak,h miért eresztettem bő lére a pörkölt szaftját. Zsófika ugyanis nem pöcörészett a köles megfőzésével. Előkapta a jénait, és egy kis maradék szafttal meglocsolta az alját. Erre szórtam rá a hántolt kölest úgy, hogy szépen elfedje a tál alját, mégsem túl vastagon. Tudod, mikor eteted a csirkéket a tyúkudvarban. Ja..hogy nem eteted Mindegy..vékonyan,de ne legyenek kikandikáló hézagok. Egy pöppet sózzad meg.
Következő lépés, hogy a húsos masszát szépen rákanalazod a kölesre. Na nem az egészet, csak a felét. Elsimógálod, majd jöhet még egy réteg kölesszórás. Rutinos háziasszonyok/emberek tudják, hogy most jöna következő húsos réteg. Kevésbé rutinosaknak most szólok. Ha ezzel megvagy, még egy réteg köles, amit szintén megsózol picikét.
Utolsó előtti lépés, hogy a nem elmosott turmixodba beleöntöd a maradék szaftot, és a tejfölt. Megküldöd neki, ameddig homogén nem lesz az egész. Ha ezzel megvagy, szépen egyenletesen nyakon öntöd vele a cuccost. Sütőbe vele, és várod a csodát.
Zsófikának új konyhájában egy nem túl modern villanytűzhely van, szal hőlégkeverésről álmodni sem merek, így kb 1 órát sütigéltem 200 fokon, majd fedőt levéve kb 20 perc alatt megpirult. A szerencsésebbeknek ez gyorsabban megy.
Ha elkészül kiveszed, és megeszed. Nagyon finom, és a nem kell húúúúúúúúús teszten is csont nélkül (háhá..csont nélkül :D) átment a gyerkőcnél.

Köszöntem a figyelmet, "Főzőműsort Zsófikának"!! :D



ZABirodalom Copyright © 2013